lélek képességei: →akarat, →értelem, →emlékezet, →fantázia. - A ~ elméletét illetőleg Szt Bonaventura az ágostoni és az arisztotelészi álláspont közt közvetítve azt tartja, hogy a képességek nem azonosíthatók ugyan a lélekkel, de nem is különböznek valósan tőle, hanem azzal egylényegűek (animae consubstantiales I, 3, 2, 1, 3. concl.). E mérséklő álláspont mellett ennek az iránynak a követői általában ragaszkodnak Szt Ágostonnak a lélek és a képességek azonosságát valló elvéhez. Szt Ágoston hagyományaihoz híven abban is megegyeznek az iskola tagjai, hogy az akarat az értelemnél nemesebb képesség, anélkül, hogy az értelemnek tárgyat adó, az akarati tevékenységet feltételező szerepét kétségbe vonnák. Az így értelmezett voluntarizmus erkölcsi színezete nyilvánvaló. Az akarat a legnemesebb, mert Istent csak szeretet által bírhatjuk. Az akarat jóságának a szeretet a próbája (II, 38, 1, 2). Szt Bonaventura szerint az értelmi megvilágosításon kívül a lélek erkölcsi megvilágításban is részesül (illuminatio moralis), mely az erények közlésében áll. Minden erény a tökéletesség isteni ősmintájától ered, s hozzá hasonlóvá teszi a lelket (In Hexaëm VI, 10). A négy sarkalatos erény (→sarkalatos erények) elsajátítására megvan bennünk az Isten által belénk sugároztatott természetes képesség, azonban az erények kifejlődését és szilárdságát a →kegyelem biztosítja. - Nagy Szt Albert az ágostoni-platonikus iránytól eltérően a képességeket a lélektől valósan különbözőknek tartja. De ágostoni-arab hatást mutat abban, hogy bár az érzéki dolgok lényegét elvonás útján ismerjük meg, azonban a lélek önmagát, a szellemi intelligenciákat s végül Istent, kinek ismerete által az értelem hozzá hasonlóvá válik (intellectus assimilativus), az isteni megvilágosítás erejével ismeri meg. - Szt Tamásnál a tevékenységeket a lélek nem közvetlenül, hanem képességei (potentiae) által hozza létre. Egyedül Istenben azonos lét és tevékenység, a teremtményekben a tevékenység járulékszerű az állati lételvhez viszonyítva. Ha a lélek közvetlen tevékeny lenne, úgy az embernek az összes élettevékenységeket állandóan kellene végeznie, aminek a tapasztalat ellentmond. A képességekre a tevékénységekből következtetünk, melynek a módját viszont a tárgyak határozzák meg. A tevékenységek tárgyainak egyre szélesedő köre szerint 5 fő képességet különböztethetünk meg: a test fenntartását biztosító vegetatív, a külső tárgyak felfogását lehetővé tevő érzéki, az azokat szellemileg feldolgozó értelmi, a külső tárgyakra irányuló törekvő, s végül a helyváltoztató képességeket (STh I, 78, 1). Legelsőnek fejlődnek ki a vegetatív, azután az érzéki, legkésőbb a szellemi képességek, az →értelem és az →akarat. A lélektől megkülönböztetendő képességek nem osztják meg az ember belső egységét, mert a lélek mint különböző résztevékenységre képes egész (totum potentiale) biztosítja minden képesség sajátos működését. A szellemi képességek a testtől különvált lélekben is lehetővé teszik a működést, míg a testi szerveket feltételező képességek csíraszerűen maradnak meg benne. Az anyagtalan tárgyakra (lényegekre) irányuló magasabb lelki tevékenységek jogosítanak fel arra a következtetésre, hogy azok létesítő elve, a lélek önmagában fennálló szellemi szubsztancia, mely a test pusztulása után is fennmarad. A tiszta forma természete szerint aktus, mely a nemlétet kizárja (esse per se convenit formae, quae est actus). **

Kecskés 1943:248, 270.